Budapesti esküvő – Kriszti és Zoli

Melyik történet legyen az első a blogon? Nagyon sok esküvő van, amit imádtam és a képeket is szeretem visszanézni, de ezen nem kellett sokat gondolkodnom. Kriszti és Zoli közeli barátaim, de nem csak ezért hallgattam izgatottan a terveiket már hónapokkal az esküvő előtt. Izgalmasnak és nem megszokott esküvőnek ígérkezett. Nézzük, hogy miért is mondom ezt!

Péntek, 0. nap, a helyszín Budapest. Korán reggel érkeztem meg, mivel egy egész napos esküvői kreatív sorozat elkészítése várt ránk . Egy olyan egyedi sorozat, amiből kiderül, hogy milyenek is ők valójában: őrültek, életvidámak, sportrajongók és szerelmesek.

Amikor megérkeztem a lakásba, Krisztit már javában sminkelték. A készülődést követően felmentünk a Széchenyi-hegyre, a gyermekvasúthoz. Majd vártunk. Rövid várakozás után megkaptuk a jelzést: jön! Átsétáltunk a sínekhez és pár perccel később már meg is érkezett a vonat. Ahogy közeledett, úgy kezdtünk el egyre jobban izgulni. Az egyik ajtó kinyílt és megláttuk Zolit. Ahogy a vonat megállt, végre megtörtént az első találkozás.

eskuvoi-fotos-normafa-05

Stílusosabb érkezéssel még nem találkoztam! Zoli egyébként hosszú ideig vett részt a gyermekvasút életében, így az első találkozás helyszínéhez bőven kötődtek érzelmek is.

A következő helyszínnek szintén nagy jelentősége van a pár életében, ez pedig a Szusza Ferenc stadion, vagyis az Újpest focicsapat otthona. Igazi futballrajongók révén ez sem maradhatott ki a napból. Kriszti és Zoli igazán önmaguk lehettek ezen a különleges helyszínen!

A jegyes fotók készítésekor kitaláltuk, hogy szeretnénk egy olyan képet, ami 2 nagyon hasonló épület előtt készül el. Így esett a választásunk az ózdi Kaszinó épületére és az újpesti városházára.

Jegyes fotó Ózdon és esküvői Budapesten

Esküvői kép Budapesten és jegyesfotó Ózdon

Az esküvői kreatív fotózást a Duna parton fejeztük be, ahol a főváros fényei tették különlegessé a sötétedés után készült képeket.

Nagyon azért nem búcsúzkodtunk: már alig volt hátra néhány óra a szombati esküvőig. Készülődés és nagy-nagy izgalom jött. Elindultunk a Budai Várnegyedbe, ahol szűk körben zajlott a polgári szertartás. Gyönyörű környezetben egy megható szertartáson vehettünk részt, ahol azért a vidámságnak is megvolt a helye. Néhány csoportkép után sietnünk kellett a következő helyszínre, hiszen több, mint száz fő várt ránk a Normafánál, ahol a nap hátralévő részét töltöttük.

Az első tánc egészen biztos, hogy szokatlan volt, de ennek is megvan a maga története. Kriszti és Zoli egy bárban találkozott először, ahol mindketten barátaikkal szórakoztak. Zoli ekkor kihívta a lányokat egy csocsó meccsre, de talán nem is gondolta volna, hogy mennyire meghatározó lesz ez a játék az életében. Sőt, arra biztosan nem gondolt, hogy ugyanabban a felállásban fognak játszani néhány évvel később az esküvőjük napján – az első tánc helyett!

A fergeteges hangulatról játékmester gondoskodott, a vacsora után pedig DJ szolgáltatta a zenét és egy óriási bulival zártuk le a napot… valamikor másnap hajnalban 🙂

 

 

 

 

Trackbacks for this post

  1. […] Azok, akik nem látták a hat évvel ezelőtti – Te jó ég… ez már ilyen rég volt?! – budapesti esküvői sztorit Krisztivel és Zolival, azok ide kattintva bepótolhatják. […]

Hozzászólás: