Városligeti jegyesfotózás Budapesten – Judit + Attila

A budapesti Városligetben jegyesfotóztunk Judittal és Attilával. Persze az első alkalmat rendesen elmosta az eső, de ennyire ne szaladjunk előre 😀

Csónakázós eljegyzés

A helyszín választás tökéletesnek tűnt, mert nem csak szép, hanem csónakázási lehetőség is van. Ez azért (lett volna) fontos, mivel éppen így kérte meg Attila Judit kezét. 🙂  Bár sok helyszínötlet felvetődött a megbeszélés során, azt gondoltuk, hogy ez lesz a legmegfelelőbb. Visszaidézzük a pár hónappal korábbi lánykérést azzal, hogy újra csónakba ülnek a tó vizén. A jegyesfotózás időpontját augusztus utolsó napjaira tűztük ki, de sajnos egész nap annyira ömlött az eső, hogy még a lakásból sem lett volna érdemes kimenni 🙂

Az elmaradt jegyes fényképek elkészítésének időpontját szeptember közepére mozgattuk át. Ekkor viszont már nem babrált ki velünk az időjárás, sőt, nagyon is szép és meleg időnk volt.

Jegyesfotózás a Városligetben Budapesten

Jegyesfotózás a Városligetben Budapesten

Városliget: a jegyesfotózás helyszíne

Miután megbirkóztunk a budapesti forgalommal és a parkolással elkezdtük a jegyesfotózást. Viszont sajnos az a rossz hír fogadott minket, hogy a tónak a vizét leeresztették, így a tervünk egyik része meghiúsult.

De az idő és a környezet is tényleg nagyon szép és inspiráló volt. Gyönyörű az egész Városliget ebben az időszakban. Itt-ott már hullanak a levelek a fákról és az ősz első nyomait láthatjuk (például a bal oldali képen), máshol pedig még csupa zöld volt a környezet. Rögtön az elején nagyon megtetszett ez a tükröződés a tó vizében, így nem hagyhattam ki, megkértem Juditot és Attilát, hogy álljanak meg a hídon egy pár percre. Helyezkedtem, komponáltam, készítettem néhány fotót és indultunk is tovább.

Viszonylag sokan voltak a környéken, de néhány másodpercre szinte mindenhol sikerült magukra hagyni őket, így meghittebb képeket tudtunk itt készíteni. Miután végeztünk a hidakkal, átsétáltunk a Városliget másik oldalára is, ahol még működött a szökőkút, ami rengeteg galambot csábított magához a forró őszi napon. Ezt követően fotóztunk még a Széchenyi fürdőnél is, majd átmentünk első randijaik helyszínére (a galériában ez az utolsó kép, ahol a padon ülnek).

 

Történetük folytatódik hamarosan, egy csodálatos esküvő beszámolójával! 🙂 Tartsatok velünk akkor is, addig pedig nézzétek meg a jegyesfotózásukból összeválogatott képeket:

Trackbacks for this post

  1. […] idő eltelt már azóta, hogy elkészült Judit és Attila budapesti jegyes fotózásának beszámolója. A történetük viszont nem lenne kerek, ha nem mutatnám be a hangulatos, gyertyafényes, álomba […]

Hozzászólás: